2015. augusztus 9., vasárnap

Capri, az álomsziget

Sok szép helyen jártam már életemben, de Capri szigete minden eddigi helyet felülmúlt. Ha valami igazán varázslatosat szeretnénk látni, akkor itt a helyünk!Az itteni illatokat, a friss tengeri szellőt és mindenekelőtt a leírhatatlanul szép tájat soha nem fogjuk elfelejteni, igazi életre szóló élményben lesz részünk, ha idelátogatunk.
Ha több napot szeretnénk itt eltölteni, akkor ugyancsak ki kell nyitni a pénztárcát, hiszen Capri nagyon drága hely, szállás és étkezés szempontjából egyaránt. Jó hír viszont, hogy egy egynapos kirándulás is bőven elég arra, hogy bejárjuk a sziget nevezetességeit, élvezzük a forró olasz napsütést és kortyolgassuk a hideg limoncellot, melyet a helyi óriáscitromból készítenek. Mi Nápolyban szálltunk meg és töltöttünk el néhány napot, innen naponta több kompjárat is indul Caprira. Érdemes reggel jó korán elindulni, például a 8 órai komppal, hogy bőven legyen időnk a szigeten mászkálni. Körülbelül egyórás út után kikötöttünk Caprin és azonnal megakadt a szemünk a számos hirdetésen, ahol a sziget körüli hajókázást reklámozták.


Sajnos közölték velünk, hogy a Kék barlangot - mely Capri legfőbb nevezetessége - nem tudjuk megnézni, mert az erős hullámzás miatt a barlang bejáratán nem lehet bejutni, de megnyugtattak, hogy azért még nagyon sok szépet láthatunk, ha velük tartunk, így aztán be is fizettünk a hajókázásra:-) Megérte, mert tényleg fantasztikus volt a szigetet körbehajózni. Átmentünk a híres Faraglioni sziklák alatt, elhajóztunk a kis kikötő, Marina Piccola mellett, megcsodáltuk a híres Punta-Carena világítótornyot, még a Vezúvot is láttuk a távolból:-) Ami teljesen lenyűgözött, a víz egészen valószínűtlen kék színe, sehol nem láttam még ilyen vizet. Nem olyan ám, mint a Karib-szigetek türkiz színe, annál sokkal szebb:-) A Kék barlang bejáratát is megmutatták, de ide sajnos csak akkor lehet bejönni, ha nincs nagy hullámzás, mert egy kis lyukon visznek be csónakkal. Tehát ezért muszáj lesz majd visszajönni :-)
A hajókázás után úgy döntöttünk, hogy ideje felfedezni a sziget belsejét is. A kikötőnél győzködött egy taxis, hogy elvisz bennünket autóval a nevezetességekhez. Egy darabig vacilláltunk, hogy mi legyen, de később rájöttünk, hogy jó, hogy nem mentünk, mert a közelben több olyan kis üzlet is van, ahol lehet robogót bérelni. Ez a legjobb módja, hogy bejárjuk Caprit, mert gyalog túl sok lenne, a robogó bérleti díja pedig töredéke a taxinak, még ha egész napra vesszük is ki. Az eladótól kaptunk egy kis térképet és nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy merre menjünk. Szó se róla, fantasztikus érzés volt a kis motorral száguldani fel a hegyre a szikrázó napsütésben, úgy, hogy mellettünk ott hullámzott a csodaszép, azúrkék tenger:-)


Capri szigetén két település található, az egyik Capri, ahol a Marina Grande (Nagy Kikötő) található - innen indulnak a kompok, ez látható a legfelső képen - a másik Anacapri. A motorral átrobogtunk Anacaprira, és először a Punta Carena világítótoronyhoz mentünk. A látvány egyszerűen lenyűgöző, sokáig szinte megbabonázva álltunk a vizet csodálva.




A háttérben Ischia szigetét látjuk. Ott még nem jártam, állítólag nagyon szép, bár nem tudom elképzelni, hogy Caprival versenyre kelhet :-)
A világítótorony után a Kék barlanghoz vezetett az utunk. Bár továbbra sem lehetett bemenni, egy kis lépcsőn le lehetett mászni egészen közel a bejárathoz.


Anacapri legfőbb nevezetessége a Monte Solaro nevű hegy, ahová libegővel lehet feljutni. Jobb kondiban levők persze fel is gyalogolhatnak, de mi a kevésbé fárasztó megoldást választottuk :-) bár eleinte kicsit idegenkedtem a libegőtől, hiszen eléggé tériszonyos vagyok, később örültem, hogy bevállaltam, mert a látvány fantasztikus, már a libegőből is....



...fentről pedig egyszerűen lenyűgöző, mintha az egész világ egyetlen nagy kékség lenne, amit csak pici fehér csíkok, az elvonuló hajók szakítanak meg :-) Innen a Faraglioni-sziklákat is nagyon jól lehet látni. Annyit fényképeztünk, hogy a nap végére nemcsak a két fényképezőgépünk, de mindkettőnk telefonja is teljesen lemerült :-)



Miután kigyönyörködtük magunkat, és ettünk egy jó nagy adag citromfagyit, elindultunk lefelé. A következő megálló a svéd orvos, Axel Munthe villája volt, aki itt élt a szigeten. A villa a köztudatban San Michele néven szerepel és ha erre járunk, mindenképpen érdemes megnézni. Az épület története, hogy amikor Munthe doktor - még fiatal korában - Capri szigetén járt, teljesen beleszeretett a helybe, és elhatározta, hogy Tiberius császár egykori palotájának a helyén fog villát építeni magának. A gyógyítás mellett ez volt élete fő műve és valóban csodálatosra sikeredett. A villa építésének történetét meg is írta San Michele regénye című könyvében, melyet a villa ajándéküzletében több nyelven, még magyarul is meg lehet venni. Én elolvastam, tényleg nagyon szép könyv! :-) A villa kertje olyan, mint egy kis botanikus kert, tele szebbnél szebb növényekkel, néhol kicsit dzsungeles hatást kelt, de csodaszép, a kilátás is pazar :-)


 Mire a villa összes helyiségét és a kertet is bejártuk, már jócskán benne voltunk a délutánban. Motorra ültünk, és lerobogtunk közelebbről megnézni Marina Piccolát, vagyis a Kiskikötőt, ahová a magánjachtok, kisebb hajók érkeznek. A Faraglionik innen is nagyon jól láthatók.


Ezután visszamotoroztunk Capri főterére és leadtuk a motort. Annyi időnk még maradt a komp indulásáig, hogy vegyünk pár szuvenírt és igyunk egy limoncellót, amit, ha a szigeten járunk, kötelező megkóstolni!!! Olyan óriási citromokat láttam itt, mint még soha :-) Ezekből készítik a finom citromlikőrt, amelynek párja nincs a világon, de még Olaszországban sem :-) Ami vicces volt, hogy egy likőradag kb másfél deci volt :-) Nem tudom, hogy emiatt-e, vagy a sziget varázsa miatt, de szinte kábultan ültem végig a hazavezető utat, orromban a csodás citromillattal, ami belengte az egész szigetet. És már akkor arról ábrándoztam, hogy ide visszajövök egyszer!! :-) Számomra Capri a csodák szigete, aminek a hangulatát nem lehet leírni, át kell élni :-)











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése