2015. október 24., szombat

Sajthegyek és malacfutóverseny: OLMA fesztivál St.Gallenben

Sziasztok!már két hete nem írtam semmit, de újra elkezdődött a fősuli és ezzel együtt sajnos a beadandók időszaka is, szóval mostanában sajna nincs túl sok időm írni. Azért a tanulás mellett a szórakozásra is kell mindig időt fordítani, és szerencsére mindig találunk is alkalmat :-) Biztos említettem már, hogy Svájcban  élek, ebben a fantasztikusan gyönyörű, csodálatos országban. Nem túlzok, szerintem ez tényleg a világ egyik legklasszabb országa, én szerelmes vagyok bele az első perctől kezdve:-)Kérdezték már, hogy miért nem írtam még Svájcról...hát, tudnék róla rengeteget mesélni, mert nagyon sok szép helyen voltam már itt is, csak egy kicsit több időm lenne :-) de ígérem, majd bepótolom, főleg, mert Svájc tényleg olyan ország, hogy mindegy, hova megy az ember, mindenütt csodaszép dolgok vannak. Én pedig nagyon szívesen megismertetem az olvasókkal ezt a kis ékszerdobozt. Szóval, következzen egy kicsi, de annál finomabb és vidámabb szelet ebből a szép országból!:-)
Ha Svájc, október eleje és St.Gallen kanton, akkor OLMA fesztivál!! :-) Azt hiszem, egész Svájcban nincs olyan ember, aki ne ismerné ezt a rendezvényt:-) Több, mint 70 éves múltra tekint vissza. Eredetileg a földművelés és állattartás volt a vásár központi témája, ma már rengeteg, nem feltétlenül ehhez kapcsolódó, kisebb-nagyobb svájci cég is képviselteti magát. Rengeteg mindent lehet itt venni, lakberendezési tárgyaktól kezdve a háztartási gépeken át az élelmiszerig. És ami a legérdekesebb, hogy rengeteg állatot is kiállítanak, teheneket, disznókat, kecskéket, főként eredeti, svájci fajtákat, amiket persze meg is lehet vásárolni :-) Az OLMA 10 napon keresztül tart, és azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy ez az év legnagyobb bulija itt St.Gallen kantonban, kicsik és nagyok egyaránt alig várják :-) Azt mondani sem kell, hogy nemcsak a vásárlásról szól, hanem a határtalan evés-ivásról, szórakozásról, bulizásról. A rendezvény területén kívül is hatalmas kirakodóvásár van, vidámpark, tömérdek ember és rengeteg kaja :-) Azért érdemes ide eljönni, még ha csak egy délutánra, vagy estére is, mert ha itt mászkál az ember, rengeteg tipikus svájci dologgal ismerkedhet meg, például ínycsiklandozó sajtokkal, a híres st.galleni sült kolbásszal, és persze a finom svájci likőrökkel - hogy csak párat említsek!:-) nekem az egyik kedvencem - az állatos sátoron kívül - a sajtos sátor, ahol rengeteg mindent meg lehet kóstolni és az ember degeszre eszi magát :-) És van egy kis stadion-szerűség is, ahol rengeteg izgalmas dolog történik, például marhaárverés, malacfutóverseny ( a disznókra lehet fogadni is :-))) és még rengeteg minden más!! :-)
Idén már másodjára vettem én is részt az Olmán, és csakúgy, mint tavaly, felejthetetlen élmény volt :-) Legelső nap mindjárt kimentünk, és az egész délutánt itt töltöttük, este 7-ig. Akkor bezárnak a sátrak, de a kirakodóvásár továbbra is tart, és a közelben rengeteg bulizóhely van, ahol tovább lehet folytatni az estét :-)
 Ez a bejárat, amikor megérkeztünk, még nagyon kevesen voltak. Bezzeg később :-) Középen, az a félköríves valami a "stadion", itt futnak versenyt a disznók :-)


Itt éppen az "alphorn"-t fújják, a több méter hosszú svájci dudát, amit nagyon nehéz megszólaltatni:


Az épületben, ahol az állatokat lehet megnézni, az alsó szintet szinte teljes egészében a tehenek uralják. Meg is lehet simogatni őket :-)



Minden évben van egy főbika, aki a "sztár" a tehénistállóban. Idén ő volt az:-)Kár, hogy a fotón nem jön át, hogy milyen óriási, a feje majdnem egy méter hosszú:-)


...és minden évben van egy főtehén is, akinek a kis borja éppen az OLMA alatt született, így ő az OLMA-borjú :-) Az alsó képen látható kis borjú egy napos még csak.




A jellegzetes svájci tehenek. Én csak Lindt-bociknak hívom őket, mert az ő tejükből készül a finom svájci csoki :-) jó dolguk van, egész nap csak esznek és hevernek, miközben a látogatók vakargatják őket:-)



 Szárnyasok is vannak szép számmal, itt egy jellegzetes pöttyös svájci tyúk:


Ez a lúd meg, mintha egy meséből lépett volna elő:-)):


Ő is nagyon népszerű volt:


Kisbárány-simogató:-)


Rengeteg állat van még ezen kívül, lovak, kecskék, sőt méhek is :-) disznók is vannak, többféle színben és méretben, de a legaranyosabbak persze az icipici, pár napos, rózsaszín kismalacok :-)



Odakint is van rengeteg látnivaló. Ez például egy hatalmas zöldségesstand. Olyan dolgokat is lehet látni, ami Magyarországon nincsen, például rózsaszín húsú almát...


...és lila húsú krumplit:-) mondanom sem kell, ezek mind-mind svájci fajták. A legjobb, hogy részletesen oda van írva, hogy milyen fajta, stb.


Ők a híres Feldschlösschen sörfőzde lovai, akik régen a sört szállították. Mindig nagy ováció fogadja a megjelenésüket :-)


Zajlik az élet:




Ezt a cuki kisfiút már tavaly is láttam, nagyon nőtt azóta :-))


Itt pedig a híres-neves OLMA Bratwurstot lehet megkóstolni, de több másfajta, itteni sült kolbász is van, például a St.Galler Schüblig, vagy a Stumpe:-) A világos színű az OLMA kolbász, de én például a Schübliget jobban szeretem, mert az olyan jó piros, ropogósra van sütve:-) Nagyon érdekes, hogy az igazi Olma sültkolbászhoz a svájciak sosem esznek mustárt, így ha mondod a pultosnak, hogy kérsz hozzá, azonnal tudja, hogy nem idevalósi vagy :-) én mindig mustárral szoktam enni:-) a kolbászhoz mindig adnak büürli-t, vagyis svájci zsemlét, ami kicsit "fogbeletörős", de azért finom :-)



Ez már a sajtsátorban van, itt éppen a híres raclette-sajtból készítenek kóstolót a vendégeknek. A raclette egy igazi svájci ínyencség:-) olvasztott sajt, amit főtt krumplira csorgatnak rá. Ez így elég egyszerűen hangzik,  de ha egyszer megkóstolja az ember, azonnal függővé válik :-) A raclette-evésnek Svájcban hagyománya van. Ez egy tipikus téli étel; hideg estéken körbeüli a család a raclette sütőt és a finom sült sajtos krumplit savanyúságokkal eszik.


Kicsit közelebbről így néz ki a raclette:


Rengeteg ilyen sajtos stand van, ahol a különböző márkák képviseltetik magukat. Általában mindenhol lehet kóstolgatni is:-)


Jellegzetes svájci sajtok, némelyiknek érdekes szaga van, de szinte mindegyik nagyon finom (bár tavaly belefutottam egy olyanba, amit majdnem kiköptem, mert annyira büdös és rosszízű volt :-))) az akadályozott meg abban, hogy kiköpjem, hogy a szóban forgó darab egy nagyon különleges és drága sajtfajta volt, én pedig nem akartam neveletlennek tűnni:-)

 

Itt pedig fondüt lehet kóstolni, ami szintén svájci nemzeti étel. A sajtot felolvasztják egy kis főzőben, aztán hosszú villákra szúrt kenyérkockákat mártogatnak bele. Ez is finom, bár nálam a raclette vezeti a listát :-) Nagyon tetszik viszont, hogy ez is egy olyan ételfajta, amit szertartásosan lehet enni a családdal, vagy a barátokkal, mert az asztal közepén a kis főző közös, mindenki abba mártogat. Engem mindig lenyűgöz, hogy mennyire színes a világ és hogy eltérnek egymástól az egyes nemzetek szokásai. Nálunk például furcsán néznének, ha közös tálból kéne enni másokkal, de itt ez több ételnél is természetes. Az is érdekes, hogy a svájciak sokkal kevesebb időt fordítanak a főzésre, mint a magyarok, bár az is igaz, hogy a magyar fogásoknak nincs párja a világon és mint tudjuk, jó munkához idő kell :-))


És mivel itt az egyik főszerepet a kolbászok játsszák, most róluk következik néhány fotó:-) finomak a svájci kolbászok, de egy nagy bajom van velük, mégpedig az, hogy nincs bennük paprika (vagy legalábbis a legtöbben nincs). De miután itt is lehetett kóstolgatni, úgy döntöttem, hogy megbocsátom nekik ezt a kis melléfogást, és végül a kolbászok átmentek nálam a vizsgán :-)





 Itt pedig különböző vadhúsból készült kolbászok vannak, sőt még lókolbász is:


 A hangulatot zenéléssel dobják fel:


Nagy a jövés-menés, minden eladó arról akarja meggyőzni a vásárlót, hogy az ő áruja a legjobb:



A háztartási gépeknél:


 Csodaszép perzsaszőnyegek a lakberendezési részen:


Ez a tehénszőrrel borított fotel nagyon tetszett (láthatóan a gyerekeknek is :-)) mindenütt lehet találkozni ezzel a mintával, van ilyen táska és öv is.


Aki elfáradt a nézelődésben, sütizhet egyet. Természetesen az édességek sem maradhatnak ki, mint a berliner fánk, vagy a perec:


Az alsó képen pedig a Biber látható, ami szintén jellegzetes svájci sütemény. A mézeskalácsra hasonlít, de sokkal keményebb és szerintem annyira azért nem jó :-) A svájciak gyakran ajándékoznak ilyet egymásnak, főleg karácsonykor, de akár szülinapra is. Tavaly én is vittem haza a nagypapámnak, de szegénynek majdnem beletört a foga, így hát ott is maradt :-)))


A lenti képen szintén mézesek láthatók, a rózsaszín zacskókban pedig Magenbrot van, ami szó szerint gyomorkenyeret jelent. Ez is egy jellegzetes itteni süti, szintén mézesre hasonlít, de puhább, mint a Biber és olyan erős ánizs-íze van, hogy az embernek egyből az ouzo jut eszébe :-)) Én maradtam a jó öreg vattacukornál :-))


A jó hangulathoz az iszogatás is hozzátartozik, erre is van külön sátor. Itt délután 4 órától annyira sokan vannak, hogy szinte nem lehet megmozdulni a sátorban, és 10 méter megtételéhez kell vagy negyedóra, mire átverekszed magad a tömegen. Idősebbek, fiatalok együtt buliznak, természetesen itt is csak svájci szeszes italok, bor, sör és rövidek vannak. A bor nem kifejezetten a legjobb dolog Svájcban, de azért lehet találni olyat, ami nem rossz :-) különösen a nyugat-svájci borok között. Aztán ott van például az Appenzeller Bitter, ami hasonlít a mi Unicumunkra, vagy például a Schützengarten sör. Appenzell egyébként egy nagyon különleges kanton, az egyetlen olyan Svájcban, ami teljes egészében egy másik kantonon belül helyezkedik el. Gyönyörű hegyei és városkái vannak, és...na, de ez majd egy másik történet lesz :-)



A sörre jólesik a sajtos pirítós, vagyis Käsetoast svájci módra, vagy a többi sajtos süti:


Miközben odabent zajlik az élet, odakint, az utcán is nagy a tömeg:


Együnk kolbászt! :-))


 Ő pedig az alsó képen az OLMA egyik nagy szenzációja, a holland virágárus, aki virágárveréseket rendez. Tele torokkal ordítva adja el a gyönyörű szobanövényeket, nem is kerülnek sokba, és az emberek tolonganak érte :-) Minden évben itt van és el is ad mindig mindent az utolsó növényig:-)


 Este is megy az ereszd-el-a-hajam:




Egyszóval, az OLMA a legjobb dolgok közé tartozik Svájcban!! Ha valaki október elején erre jár, feltétlen vegye bele a programjába, biztos, hogy nem bánja meg :-)

Végezetül pedig itt egy kép a mi imádnivaló berni pásztor kutyusunkról, szerintem ő a legszebb svájci kutyafajta:-))) itt azért sunyít, mert nem szereti, ha fényképezik :-) pedig szerintem nagyon fotogén :-)))