Ismét útnak indulunk, és ezúttal nem munka, hanem csak és kizárólag nyaralási célzattal :-))
Most olyan helyre fogunk utazni, ahol még soha nem voltam, úgyhogy borzasztóan izgulok :-) Annyit elárulok, hogy keleti irányba :-) nem tudom, hogy sikerül-e majd írni a blogot, de ahogy időm engedi, próbálok majd tudósítani, hogy éppen merre járunk :-)
Update 1.
Megérkeztünk Dubaiba :-)))) Katari átszállással, egy kis turbulenciával, de két pohár bor után már szinte élveztem a repülést :-) Eszembe jutott az a rész az Egy rém rendes családból, ahol Al és Peggy berúgnak a repülőn :-))) na jó, nálam azért nem volt ilyen durva a helyzet - énekelni még nem énekeltem:-) de tény és való, hogy egy-két pohár bor sokat tud segíteni a repülő-majrén :-))))
Katarból sajna nem láttunk semmit, pedig néztem azelőtt a neten, hogy Doha, a főváros - ahol mi is leszálltunk - egy nagyon szép tengerparti város. Láttuk is a gyönyörű kivilágított felhőkarcolókat, mikor a gép megint felszállt velünk Dubai irányába. A dubai reptéren voltam már egyszer, mikor néhány évvel ezelőtt Thaiföldre utaztunk. Akkor először láttam olyan férfiakat, akik ilyen fehér fátylat és pizsamaszerű ruhát (arabul:dishdasha) viselnek. Én ezt szeretem a legjobban az utazásban, amikor ilyesmiket látok, ami európai szemmel nézve nagyon szokatlan :-)) például Katarban is, az ellenőrző személyzet között nők is voltak, mind talpig beöltözve, elfátyolozva. Egy teljesen más világ, mint amit mi megszoktunk.
Gyorsan átestünk az ellenőrzéseken, váltottunk egy kis dirhemet, aztán beültünk egy taxiba, és irány a kikötő!!! :-) ott várt ugyanis minket a csodaszép hajó, amivel most egy hétig szeljük a Perzsa-öböl habjait.
A kabin elfoglalása után felmentünk a fedélzetre pár fotót csinálni, de sajna nem lettek valami fényesek :-D Élőben sokkal szebb a kilátás, bár a kikötő egy kicsit messze van a várostól.
A lenti képen a hosszú épület középen a Burj Kalifa, a világ legmagasabb épülete. Hozok még majd róla képeket, ha közelebb leszünk hozzá :-)