2017. március 19., vasárnap

Santo Domingo: spanyol hódítók nyomában

Sziasztok! Most éppen reggel negyed 7 van, de nem tudtam már aludni, ezért gondoltam, felkelek és írok egy kicsit a blogba. Úgyhogy kijöttem az erkélyre, leültem a nyugágyba, hallgatom a Karib-tenger zúgását, és pötyögök:-) 

Napfelkeltekor megpillantottuk Santo Domingo fényeit

 Mondanom sem kell, hogy eddig csodálatos az utazás. A legelső napon egész nap a tengeren voltunk, amíg a hajó elért Guadeloupe-ról Santo Domingoig. Az ilyen napokat nagyon szeretem, mert lehet egész nap pihizni, és ha jó az idő, akkor kint a fedélzeten napozni vagy részt venni a hajó programjaiban. Eddig nagyon szuper volt az idő, végig 30 fok felett volt, úgyhogy reményeim szerint most tényleg csokibarnán fogok majd hazamenni:-) 
Tegnap városlátogatás volt a program. Reggel 7-kor kötött ki a hajó Santo Domingoban, és fél 9 körül már mi is taxit kerestünk, amivel a kikötőből be lehet jutni a városba. Nem volt nehéz dolgunk, mivel amikor kiköt a hajó, rengeteg taxis várja a turistákat, különböző ajánlatokkal. Ajánlgatták, hogy elvisznek a Boca Chicára, ami egy gyönyörű strand néhány kilométerre a várostól, de mivel mi először voltunk itt, inkább a városnézés mellett döntöttünk. Szerettem volna felfedezni ezt a varázslatos nevű várost. 

 Dominika földrajzi helyzete. Kevesen tudják, hogy az Antillákon van még egy Dominica nevű sziget, de az a Dominikai Közösséghez tartozik, nem összetévesztendő a Dominikai Köztársasággal, a híres turistaparadicsommal.


A Dominikai Köztársaság a Hispaniola nevű sziget jobb oldalán fekszik, bal oldalon pedig Haiti terül el. Kolumbusz Kristóf - aki bár olasz volt, mégis spanyol zászló alatt hajózott - első útja során fedezte fel ezt a szigetet. 1492 októberében lépett partra először a Bahama-szigeteken, majd december 6-án kikötött a mai Dominikai Köztársaság területén. Vele érkezett az a kb. 40 fő spanyol, akik a sziget első európai telepesei lettek. Az itt élő őslakosok, a tainók eleinte barátságosan fogadták őket, de később aztán persze voltak bonyodalmak. Dominika sokáig volt spanyol, majd francia kézen, míg a Juan Pablo Duarte, Francisco del Rosario Sanchez és Matías Ramón Mella vezette függetlenségi háború után 1844-ben megalakult a Dominikai Köztársaság. A három alapító arcképe díszíti a nemzeti valuta, a dominikai peso 100-as bankjegyét.

Santo Domingo a Karib-térség második legnagyobb városa (a kubai Havanna után), a Dominikai Köztársaság fővárosa, és egyben a legrégibb város, amit az európaiak alapítottak az Újvilágban. Egészen pontosan Bartolomeo Colombo,  Kolumbusz Kristóf öccsének a nevéhez fűződik a város alapítása. A város volt a kiindulópontja a későbbi dél-amerikai expedícióknak, például Mexikó és Peru meghódításának.

Santo Domingo legfőbb nevezetessége a Zona Colonial, ami egyben világörökségi helyszín is. Ez a történelmi városközpont, ahol rengeteg érdekes látnivalót és épületet láthatunk a felfedezők korából. Itt kezdődött a mi városnézésünk is, a Catedral Primada, más nevén a Santa Maria katedrális mellett, amelynek nevezetessége, hogy ez Amerika legelső keresztény temploma, amit az európaiak alapítottak. Dominikán mai napig a katolikus vallás a legelterjedtebb, az itt élők 90 %-a katolikus, 10 % pedig református vallású. A katedrális arról is nevezetes, hogy Kolumbusz Kristófot is itt helyezték örök nyugalomra.


Miközben a templomot fényképeztem, teljesen le voltam nyűgözve, hogy ott állhatok, ahol a nagy hódítók is álltak :-) Ez a hely maga a történelem. A főbejárat:



II. János Pál pápa szobra a katedrális udvarán

A templom mellett található a Parc de Colón, ahol Kolumbusz szobrát csodálhatjuk meg. Amikor minket kb. reggel 9-kor kitett itt a taxis, akkor még csak néhányan lézengtek a téren, de kb. másfél óra múlva már sokkal többen voltak, dél felé pedig már rengetegen.


 Olyan ez a tér, mintha ez lenne Santo Domingo szíve. Van több bár, és étterem is itt, rengeteg árus, akik mindenféle portékákat árulnak és persze az elmaradhatatlan utcazenészek. Ha megéhezünk, térjünk be az egyik kis bárba és együnk valami finomat!:-) én a kókuszreszelékkel panírozott tintahalcsíkok mellett döntöttem, és azt kell hogy mondjam, hogy még életemben nem ettem  ilyen jó puha tintahalat:-)

 A Presidente, Dominika helyi söre, és tintahal



 A tér körüli kis utcákon sétálgatni is felejthetetlen program. Ha Dominikára jövünk, akkor egy kis egynapos kirándulás keretében mindenképp érdemes meglátogatni Santo Domingot, mert jó kis ízelítőt kaphatunk a karibi életstílusból. Nagyon érdekes volt ott sétálgatni és megfigyelni az embereket és a több száz éves házakat.

Sétálóutca a Parque de Colón mellett:


A villanyvezetékek mindenütt lógnak :-)


Kocsikázni is lehet:





Lent: szivarbolt. A dohány az egyik legfontosabb növény, amit a szigeten termesztenek, emellett kakaót, kávét, cukornádat és gyümölcsöket is termelnek. Érdekes, hogy Dominika az egyetlen olyan sziget a Karib-térségben, ahol a hideg európai országok (mármint szerintük hideg :-)) gyümölcseit is meg tudják termelni. Például Kubával összehasonlítva Dominika azért termékenyebb, mert magasabban fekszik, és több folyója van. A dominikai szivarok minőségben versenyre kelnek a híres kubai szivarokkal. Ha a dohányzók táborát erősítjük, ajándékozzuk meg magunkat egy ilyennel! :-) Én már leszoktam a dohányzásról, bár ezt szívesen kipróbáltam volna.



Lenti kép: Hernán Cortés, spanyol hódító háza. Az ő nevéhez fűződik Mexikó meghódítása. Mielőtt Mexikóba ment volna, itt tartózkodott, sőt állítólag a haditervet is ebben az épületben dolgozta ki. Az épületben most a dominikai Francia Nagykövetség működik.


Lent: Monasterio de San Francisco romjai. Az egykori ferences rendi kolostor a város leghíresebb látványosságai közé tartozik, mert ez volt az első európai kolostor az Újvilágban, melyet az 1500-as évek elején érkező ferences szerzetesek építettek. Mai állapotát a hurrikánoknak, földrengésnek, és Sir Francis Drake kalóztámadásainak köszönheti.



Traccsparti a bolhapiac közelében:


Lent: A Plaza de Espana hatalmas tere, háttérben pedig az Alcazar de Colón, vagyis a Kolumbusz-palota. Itt élt Kolumbusz fia, Diego, aki a sziget kormányzója volt, feleségével, Dona Maria de Toledo-val. A ház ma a város legkedveltebb múzeuma. Érdemes ide betérni, és nézegetni a régi berendezést, a lakók bútorait és a termeket, amelyeket korábban gyűlésekre használtak. Az itt található baldachinos ágyban állítólag maga Kolumbusz is aludt.
A téren Nicolas de Ovando spanyol lovag és kormányzó szobra látható.



 Ez pedig a híres Ozama erőd, mely az Újvilág első katonai építménye. Az Ozama folyó partján épült, annak idején innen tartották szemmel a santo domingói kikötő bejáratát. A toronyba most is fel lehet mászni :-)

 
 
Egyszóval, a város nagyon érdekes, főleg azoknak, akik szeretik a történelmet és a felfedezőket. Este még egy igazi dominikai estben is részünk volt, az egyik étteremben, ahol helyi ételeket lehetett kóstolgatni és egy fiatal pár táncokkal szórakoztatott bennünket. Nagyon szép volt :-)



2 megjegyzés:

  1. Ez tavaly kimaradt, amikor ott jártunk. Örülök, hogy olvashattam róla nálad! :-) Lesz folytatás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Isla Saona lesz a következö :-) Egyébként Santo Domingo-ra tényleg érdemes egy kis kiràndulàst tenni, ha legközelebb Dominikàn jàrtok :-) Igaz, vannak olyan részek is a vàrosban, ahovà nem szabad a turistàknak bemenni, de a történelmi vàrosközpont biztonsàgos. És nagyon érdekes :-)

      Törlés