Portó és az Atlanti-óceán a levegőből:
Portugáliáról általában mindenkinek Lisszabon jut először eszébe, ami egy gyönyörű város, de a mi úticélunk most Portó volt, a finom (és erős:-)) borok hazája. Csodálatos három napot töltöttünk el itt. Csütörtök este érkeztünk, és miután lepakoltunk a hotelban, egyből az óváros, vagyis a Ribeira-negyed felé vettük az irányt. Portót a Duoro nevű folyó szeli ketté, mely a városközponttól kb. öt-hat kilométerre ömlik az óceánba, tehát a városközpont nem az óceánparton van. Oda villamossal lehet kimenni, de erről majd később :-)
Portó egy rendkívül régi, kb. 4000 éves múltra visszatekintő város. Az óváros része egyszerűen fenomenális :-) A mi hotelünk nem itt volt, hanem a külvárosban, és amikor első este betaxiztunk a városba, már az autóból észrevettem, hogy itt valahogy olyan furcsák a házak:-) el is határoztam, hogy másnap, a világosban szemügyre veszem majd őket. A Ribeira-negyedben, a folyó mellett egymást követik az icipici éttermek, szóval be is ültünk ide vacsorázni. A hangulatot, ami ezen a környéken uralkodik, nagyon nehéz leírni.
Mindenfelé emberek vannak, de mégsem zsúfolt, melletted ott ragyog a folyó és itt emelkedik a méltóságteljes Dom Luis híd, amelynek érdekessége, hogy Gustave Eiffelnek, a híres párizsi torony tervezőjének a tanítványa tervezte. A folyó túloldalán pedig egymást követik a portói borok leghíresebb képviselőinek borozói. A vacsora, amit ettünk, nagyon, nagyon finom volt. Én nem is gondoltam volna, hogy a portugálok ilyen jól főznek :-) Ezekben a part menti kis éttermekben főleg halat lehet enni, de hús is van. Én grillezett garnélát ettem - itt csak úgy hívják, gamba -, és annyira ízlett, hogy aztán mindhárom este meg is maradtam ennél :-) Előételnek hoztak nekünk sós portugál sajtokat, szardíniakrémet és icipici, halból készült fasírtokat. Mennyei finom volt mindegyik :-)
Éjszakai élet a Ribeira egyik sikátorában:
Másnap aztán nyakunkba vettük a várost. Az első program a Sao Bento pályaudvar megtekintése volt. Kicsit talán viccesen hangzik, hogy "megtekintjük a vasútállomást", de Portóban ez a kötelező programok közé tartozik :-)
A pályaudvar a jobb oldali épület:
Ez pedig a belseje:
A pályaudvar fala csodaszép azulejókkal, vagyis a híres portugál csempékkel van kirakva. Érdemes elmélyedni a képekben, mert a portugál történelemből kiragadott eseményeket ábrázolnak. A pályaudvar bejáratától, ha balra tekintünk, a Sé székesegyházat látjuk, mely a város leghíresebb temploma. Ide kb. egy ötperces séta vezet, és a székesegyház előtti kis térről már látjuk az óváros keskeny, magas házait.
Ezek a házak nincsenek túl jó kondícióban, némelyiknél olyan érzése van az embernek, hogy mindjárt összedől:-) nagyon sok ház van Portóban, ami lakatlan, romos, de ami nagyon érdekes, hogy ez egy cseppet sem rontja a város arculatát, sőt, inkább valami varázsféleséget ad neki :-)
A katedrális mellett találtunk egy kis halpiacot is, ide is bejöttünk. A halpiacok nekünk, magyaroknak mindig kötelező programok, mert annyira érdekes dolgokat lehet itt látni, amikkel otthon biztos nem találkozunk:-)
Sikátor a városban:
A Sé székesegyház mellett elsétálva eljutottunk a Dom Luis hídhoz, amit előző este már megcsodáltunk. Ez egy kétszintes híd, az alsó szintjén az autók, felül pedig a villamos és az emberek közlekednek. Gyönyörű a kilátás a hídról, főleg az óvárosra.
A Ribeira-negyed a hídról:
Ki ne lenne azonnal szerelmes ebbe a városba??:-)
Amikor átjutunk a hídon, a Vila Nova de Gaia nevű városkába érünk, bár az embernek olyan érzése van, mintha továbbra is Portóban lenne:-) Vila Nova de Gaia a borospincék hazája, itt nemcsak a számos borozó vár minket, ahol kiülhetünk és egy pohár portói mellett gyönyörködhetünk a túloldalon fekvő, lenyűgöző portói óvárosban, hanem pincelátogatásokat is tehetünk. Előre szólok, hogyha valaki Portóban jár és nem kóstolja meg a portói bort, az felér egy bűncselekménnyel :-))) az olyan, mintha csak a felét látta volna annak, ami Portóban vár az emberre.
A pinceváros a libegőből nézve:
Ahogy a libegővel jöttünk lefelé, alattunk húzódtak a borospincék. Ezekben a hosszú épületekben tartják a boroshordókat :-)
Érdekesek a borok egyébként, nehéz, erős italok, és rengeteg fajta van belőlük. Fehér, rosé, vörös, 10, 20, 30, 40 éves :-) ilyen sorrendben lehet is kóstolni :-) Eredetileg mi későbbre terveztük a borozást, de a hídról lejövet ott találtuk magunkat a libegő bejáratánál, amivel egy rövid kis utazást lehetett tenni, le a pincevároshoz. A jegyhez pedig egy ingyen borkóstoló kupon is járt :-)
A folyónak erről az oldaláról folyamatosan indulnak a sétahajók, amikkel egy óra hosszás utazást lehet tenni. A hajó végigmegy a város mellett először az egyik irányba, majd megfordul és a másik irányba is.
Az óceánig nem megy ki, így elhatároztuk, hogy a a délután másik felét villamosozással fogjuk tölteni :-) Portóban nagyon klasszak a villamosok, olyanok, mint kb.100 évvel ezelőtt. Az óceánhoz az 1-es villamossal lehet kijutni, ami a Sao Francisco templom elől indul, ez néhány perces séta a Dom Luis hídtól.
Nem garantált, hogy lesz helyünk, mivel általában nagyon sokan vannak, de a negyedórás utat állva is ki lehet bírni :-) a végállomástól nem messze egy nagyon hosszú, kőből épített móló vár minket, amin végigsétálva gyönyörködhetünk az Atlanti-óceánban.
Viszont érdemes vigyázni, mert ha nagyon erős a hullámzás, bizony előfordulhat, hogy egy hullám telibe talál :-))) a mólón is sokan vannak, rengeteg helyi, akik pecázással töltik az időt.
A villamosokra visszatérve, érdemes kipróbálni a 22-es villamost is, mert ez a belvárosban megy végig és rengeteg nevezetesség előtt elhalad.
A portói Tőzsde épülete:
Háttérben a városháza:
A belvárosban:
Ez már a második nap programja volt. A Klerikusok tornyától két perc sétára van egy olyan nevezetesség, amit a könyvmolyoknak ugyanúgy nem szabad kihagyni, mint a portói bort az alkoholt kedvelőknek. :-)) Ez pedig nem már, mint a Livraria Lello, amely egész Portugália legrégebbi könyvesboltja, több, mint 150 éves. Harry Potter könyvesboltnak is nevezik, mert itt forgatták a film egyik jelenetét :-) a boltba belépőt kell fizetni, ami 3 euró, viszont, ha könyvet vásárolsz náluk, akkor azt leszámítják belőle. Nemcsak portugál nyelvűeket, hanem angol és talán német könyveket is lehet találni :-) Tényleg nagyon szép a belseje.
A portói belvárosban, a patinás Santa Catarina sétálóutcában található a város egyik legmenőbb kávézója és étterme, a majdnem 100 éves Café Majestic. Érdemes ide beülni, legalább egy kávé erejéig.
A második nap a folyó másik oldalán csavarogtunk. Megnéztük a kis falut, Afurada de Baixot, ahol minden egyes ház csempével van borítva kívülről :-) Sehol nem láttam még ilyet. Ez a csempe-dolog nagyon menő a portugáloknál :-)
Egyébként tényleg szuperül néz ki, és legalább nem mállik le a vakolat :-)
A helyi piacon is sok érdekességet láttunk, például itteni kenyeret, szárított halat és olívaolajat, na és persze egymást túlkiabálni próbáló árusokat :-):
A piac mellett közvetlen egy kis épület volt, ami - mint később kiderült - a mosoda, ahol az idős asszonyok még mindig kézzel mossák a ruhákat. Nem akartunk hinni a szemünknek :-)
Afurada-ból visszafelé gyalogoltunk, egy szuper gyalogstég visz vissza a Dom Luis hídig, végig a folyó mentén.
Érdemes rászánni azt az egy órát, hogy visszagyalogoljunk, mert sok érdekes dolgot láthatunk közben. A híd lábánál pedig újfent hódolhatunk a bor szenvedélyének, miközben gyönyörködünk az óvárosra eső kilátásban.
Az itteni borozókban lehet kapni olyan koktélokat, amikben a portói bor játssza a főszerepet, a lenti kép például egy Mojito, portói fehérborral felturbózva és a hozzávaló "tartozékokkal" :-)
Kora délután értünk vissza a hídhoz és a halas éttermekhez, ahol a nap szinte minden szakában óriási a nyüzsi. Uzsonnára egy kis kagylót ettünk:-) Érdemes kipróbálni az itteni halakat és tenger gyümölcseit, mert nagyon finoman vannak elkészítve!!
Ezekben a kis éttermekben érdemes enni! minden nagyon finom, és szuper a hangulat! Nézzétek csak a kis alakot fent a bal felső sarokban:-))
Ha mondanom kellene egy várost, amelyik a legjobban tetszett Európában, akkor azt hiszem, Portó lenne az. A kedvenc városom Párizs, de Portót nem igazán lehet hozzá hasonlítani. Nagyon kedvesek az emberek és van egy bizonyos varázsa a helynek, ami annyira egyedivé teszi. Szerintem a sok romos épület is hozzájárul ehhez a varázshoz :-) Ja, még az jutott eszembe, hogy a portugál süteményeket is meg kell kóstolni, ha erre jártok, a város tele van cukrászdával és nagyon finomak a sütik :-)














































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése