A Kanári-szigetek mind a hét tagja vulkanikus sziget, de ez a legjobban Lanzarotén látszik meg. A "száz vulkán szigetének" is szokták hívni, bár ez a név nem pontos, mivel összesen kb. 300 vulkán van ezen az eleve nem túl nagy szigeten. Lanzarote területe 845 négyzetkilométer, tehát kb. másfélszer akkora, mint Budapest, és van rajta 300 vulkán...háát, nem rossz, nem rossz :-)) utoljára 1824-ben történt vulkánkitörés, azóta csak a mélyben fortyognak a tűzhányók.
A programunk egy egész napos buszos túra volt, amit annyira vártam, hogy előző éjszaka alig tudtam aludni :-) Amikor a hajóról megpillantottam a sziget furcsa, fekete hegyeit, éreztem, hogy itt valami nagyon különlegeset fogunk látni:-)
Hát, nem csalódtam :-) Az első úticélunk a busszal a Timanfaya nemzeti park volt, ami, azt hiszem, a sziget leghíresebb látványossága. Láttam már életemben nagyon sok szép helyet, türkizkék vizű tengert, fehér homokot, gyönyörű hegyeket, sőt, vulkánokat is, de a Montanas del Fuego, vagyis a Tűzhegyek földje valami egészen elképesztő. Lanzarotén az 1700-as évek folyamán igen erős vulkanikus tevékenység folyt, több, mint 100 vulkán tört ki mindössze hat év leforgása alatt, ami eltüntette a szigetről csaknem az összes termőföldet és növényeket. Maradt viszont a vastag vulkáni hamuréteg, amit sajátságosan hasznosítanak például a bortermelésben. Erről is lesz majd fotó, de most maradjunk még a tűzhegyeknél :-)
A Timanfaya nemzeti park Arrecifétől kb. félóra buszozás. Ahogy magunk mögött hagytuk a várost és a sziget nyugati része felé haladtunk, a táj egyre meghökkentőbb volt. Olyan érzésem volt, mintha egy teljesen idegen bolygón járnánk. Az egész szigetre jellemző az, hogy nagyon kevés növény van, zöld színt pedig szinte egyáltalán nem lehet látni, minden fekete, szürke és barna színekben pompázik. Ez így első hallásra kicsit szomorúnak vagy egyhangúnak tűnhet, de egyáltalán nem az, hanem lélegzetelállító és csodálatosan szép. Le sem tudtam venni a szemem az ablakról, annyira elvarázsolt a táj.
A busz végül a nemzeti parkban az El Diablo nevű étteremnél állt meg. Beszédes név, spanyolul az el diablo ördögöt jelent. Ez volt az első megállónk, és máris érdekes bemutatóval fogadtak minket. Körbeálltunk, és az itteniek megmutatták, hogy milyen forró itt a talaj. Egy ásót lenyomtak a földbe, kivettek egy adag kis kavicsot - itt a talaj icipici kis kavicsokból áll- aztán egymás után mindenki kezébe beletettek egy párat. Hihetetlen, de ezek a kis kövek olyan forrók voltak, hogy mindenki egyből eldobta őket, pedig csak kb 15 cm-re voltak a földfelszín alatt :-) utána bemutatták egy kb. egy méter mély gödörben, hogy a beletett száraz rőzse hogyan gyullad meg benne, pedig nyílt lángnak nyoma sem volt :-)
A harmadik mutatvány pedig az volt, hogy volt egy kb 10 cm átmérőjű cső, aminek a vége néhány méterre lent a talajban volt. Beleöntöttek egy liter vizet a csőbe, ami 2 másodperccel később, mint egy gejzír, lövellt ki a csőből, vagy két méter magasra, a föld alatti iszonyatos forróságnak köszönhetően.
Az étterem egyébként maga is érdemel néhány szót, nagyon érdekesen építették meg. Ha messziről nézi az ember, észre sem veszi, mert egészen alacsony, és szürkére van festve, szinte beleolvad a környezetébe:
Mint megtudtuk, pontosan azért, hogy minél kevésbé legyen zavaró tényező a tájon :-) De ami igazán különlegessé teszi, hogy ebben az étteremben a húsokat a földből kiáramló hő segítségével sütik meg. Van egy helyiség, ahol egy kútszerű építményt látunk, tetején egy ráccsal. Itt szokták sütni és grillezni a húsokat :-) olyan forróság áramlik a föld belsejéből, hogy akár egész disznókat is meg lehet itt sütni. A "kút" mellett való néhány perces ácsorgás után egyszercsak azt vettem észre, hogy a cipőm talpa egyre jobban süt, úgyhogy el kellett hagynom a helyiséget :-)
Az étteremtől le lehet látni a tengerpartra is, ami szintén úgy néz ki, mint valami különleges, elhagyatott senki földje egy sci-fiben.
Lanzarotén egyébként nagyon kevés a homokos part - de van, és azok is csodaszépek - a legtöbb sziklás partszakasz. Nagyon híres szörfparadicsom ez a sziget, állítólag különleges hullámok vannak itt, amik kiválóan alkalmasak a hullámlovaglásra :-) Az idegenvezetőnk elmondta, hogy ez a sziget nagyon hasonlít a Hawaii szigetekre - első ránézésre ez meglepően hangzik, de az biztos, hogy mindkét hely csodálatos.
Az El Diablo után elvittek minket egy kicsit furikázni a tűzhegyek között. Mint már mondtam, a látvány egyszerűen leírhatatlan. Növényt itt a nemzeti parkban szinte egyáltalán nem lehet látni, néhány alacsony bokorféle van elszórva, ezek olyan igénytelen növényfajták, amelyeknek a gyökere bírja a forróságot. Állatok sem nagyon vannak, néhány gyíkféle és madár képviseli az állatfajokat.
A nemzeti parkba egyébként nem lehet magánúton bejönni, csakis szervezett túrák keretében, de szerintem ez nem is baj, mert sokkal nyugodtabb így, mintha százával furikáznának itt az autók.
A parkon belül pedig van még egy óriási szenzáció, ez pedig nem más, mint a tevegelés:-)
A tevék, vagyis dromedárok ugyan nem őshonosak itt, de néhány száz évvel ezelőtt betelepítették őket, mert a lábuk kiválóan bírja a forró talajt. Mára már egész tevecsordák vannak itt, és a látogatók fel is ülhetnek rájuk, hogy aztán tegyenek egy kört a hegyekben :-) Először kicsit fura volt, főleg, mikor a teve felállt, de örülök, hogy kipróbáltam. Kb. 15-20 perces volt a tevegelés, de ha belegondolok, hogy ez néha napokig tartott a sivatagon át....hát, biztos iszonyúan fájt a hátuk egy idő után :-)
A Timanfaya után elvittek minket egy borkereskedésbe, ahol a szigeten termelt borokat lehetett megkóstolni és megvásárolni. Lanzarote szőlőültetvényei teljesen máshogy néznek ki, mint azok, amiket mi ismerünk :-) a szőlőtőkéket külön-külön, egyesével egy kb. másfél méter széles, kör alakú mélyedésbe ültetik - amin szintén kb fél méteres vulkáni hamuréteg van - és mindegyik köré van egy kis 10-20 cm-s fal emelve, hogy védje a széltől, ugyanis a szigeten szinte mindig fúj a szél. Az volt az érdekes, hogy túl meleg azért nem volt itt - pedig "padlófűtés" van rendesen :-) Szóval, itt szemügyre lehetett venni a szőlőültetvényt, és megint csak elmondhattuk, hogy ilyet még soha az életben nem láttunk :-)
Ebéd után felmentünk a sziget északi részébe, ott található ugyanis a Mirador Del Rio, ami szintén álomszép látványosság. Lanzarote mellett északon fekszik Graziosa szigete, és a két sziget között a víz egy 1 km hosszú kis csatornát képez, ezt hívják "folyónak" - a rio ugyanis folyót jelent. Mirador del rio - ez pedig valami olyasmit jelent, hogy "kilátó a folyóra".
Nos hát, ez tényleg az egyik legszebb kilátó, amit valaha láttam. A víz gyönyörű türkizkék, a tengerpart csupa szikla, jobbkéz felől pedig egy hatalmas hegy a "tengerpart" :-) érdekes, hogy a parton nem volt senki, bár az is igaz, hogy már szezonon kívül voltunk. Ez nagyon tetszett Lanzarotéban, hogy nem az a tipikus, turistákkal tömött, elcsépelt nyaralóhely, hanem egészen egyedi, különleges, mint egy gyönyörű nő, aki kicsit megközelíthetetlen :-)
Nagyon érdekes, hogy a szigeten minden ház fehérre van meszelve kívülről :-) nem tudom, miért, de talán, hogy ellensúlyozzák egy kicsit a sok feketét:-)
Szóval a Mirador Del Rio is az abszolút kötelező látnivalókhoz tartozik, bár, ha valaki több napig van a szigeten, akkor sokkal több mindent meg tud nézni, nekünk sajnos nem volt sok időnk, így rengeteg minden kimaradt. Ha valaki arra jár, a Papagáj-strandokat ne hagyja ki :-) gyönyörű homokos strandok a sziget déli részén.Ide mi nem tudtunk lejönni, amit nagyon sajnáltam, de volt helyette más szuper program :-) A Jameo Del Agua, ami egy vulkáni láva által kivájt barlang, egyben étterem és előadóterem. Nehéz lenne szóban elmesélni, hogy hogy néz ki, ezért inkább képeken mutatom meg :-)
:-) lenyűgöző ez is :-) a tóban, ami a "barlangban" található, milliószámra tanyáznak az icipici,kb. másfél centi átmérőjű, hófehér, albínó rákok, ők uralják a terepet itt :-) látni nem látnak, viszont nagyon jó a hallásuk, az idegenvezető mondta is, hogy ne nyúljunk a vízbe semmi szín alatt, mert a rákharapás igen fájdalmas :-) Az is ki van írva, hogy tilos érméket dobni a vízbe, mert a rákok megbetegszenek a fémtől.
A "rák-lak":
Ez pedig az udvar:
A Jameo del Agua szórakoztató központ kiépítése egyébként Césare Manrique nevéhez fűződik, aki a sziget híres szülötte volt, foglalkozására nézve festő, de egyébként rengeteg mindennel foglalkozott. Életcéljának tekintette, hogy Lanzarotét a turisták számára vonzóvá tegye, sok nevezetesség tervezése fűződik az ő nevéhez a szigeten, például az előbb említett tűzhely megépítése az El Diablo étteremben, vagy a Mirador Del Rio kilátója és még rengeteg minden más. A szigeten az ő házát is meg lehet tekinteni.
Miután kijöttünk a Jameo-ból, volt még néhány percünk, hogy lemenjünk a partra.
Az UNESCO egyedülálló módon Lanzarote egész szigetét bioszféra-rezervátummá nyilvánította, ami nem csoda, hiszen tényleg fantasztikus hely. Azok, akik fergeteges partikra, nagy nyüzsgésre, töménytelen kulturális látnivalóra vágynak nyaraláskor, talán csalódás lehet, mert ez nem jellemző a szigetre. Inkább azoknak való, akik szeretik a természetet, a túrázást és a csodálatos, egyedi helyeket :-) Engem teljesen elvarázsolt :-)
A hajós kalandjaink sajnos lassan véget értek és az Atlanti-óceánról három nap alatt visszahajóztunk a Földközi-tengerre, majd egy rövid kitérő után egy spanyol kisvárosban, Palamósban, vissza Olaszországba. Ahogy leszálltunk a hajóról, éreztem, hogy egy darab ott marad a szívemből...:-) Annyira csodálatos volt ez az utazás!!
Ahogy repítettünk haza Svájcba az autópályán, a hegyek már hósapkával fogadtak :-) nemsoká itt a tél:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése